HTML

A szavazatok és az emberi tényező.

2008.02.17. 21:50 webnegative (törölt)

A versenyben résztvevők érdekes módozatokat agyalnak ki a pályamunkák futtatására (értsd: előbbre juttatására). Figyelve a szavazatok alakulását és a keresőkben fellelhető találatokat arra a következtetésre jutottam, hogy az 50%-os "közönségszavazat" elég bőkezű ajándék a versenyzők számára.  Jobb lenne a 70%:30% szerinti súlyozás a zsűri javára? Ugyanis...

  1. A külső források nem sorolják fel az összes indulót, és ezt nem is várhatjuk el. Ami a mi számunkra érdekes, mert azzal foglalkozunk, az a dologról beszámolók számára nem annyira. Ezáltal a közönség általában csak az írásban kiemelt munkákat nézi meg és pontozza.
  2. A versenyben résztvevő pályázók igénybe veszik baráti és közösségi kapcsolatuka a pályamű felpontozásának érdekében. Fórumok, chatek, stb. Ez természetes viselkedési forma. Pédául egy vizsga előtt is minden ismerőst arra kérünk, hogy drukkoljón nekünk. És akkor még a vizsgákon való súgást nem is említettem.
  3. A versenyben résztvevők felértékelik saját és leértékelik mások pályamunkáit. Ez konkrétan csalás. Ez ellen bevethet egy félintelligens mesterséges intelligencia vagy a saját felfogóképességünk.
  4. A pontozások nem objektíven történnek. Erős befolyásoló hatása van az aktuális állás szavazás előtti mutatásának. Amennyiben egy adott munka értékelése 7 pontot áll, az emberek +- 1, maximum 2 pont környékén szavaznak rá. Tehát 5 és 9 pont közott fog kapni az oldal, és emiatt jelentős elmozdulásra nem sok eshetőség van. Magyarán "sodor az ár" szindróma.  Kivétel ez alól a harmadik pontban is említett dolog.
  5. Persze lehet az előzetes betekintésnek néha ellentétes következménye is. Amikor valaki azt látja, hogy egy általa rossznak ítélt munka 9 ponton áll, akkor nem hezitál, hanem egy pontot ad rá, hogy elmozdítsa. Ez nem jelenti azt, hogy nulla szavazatnál egy pontot adna rá, csak a véleményének erős pontozással tud igazán hangot adni. Ez is természetes.
Az 4. pontban említett sodródás nem túl szerencsés. Minél több szavazat érkezett már, annál inkább megmutatkozik ez a jelenség. Az 3. és 5. pontban említett elszavazások ellen nem sok mindent lehet tenni, bár nem is kell. Ami 4. pontnál hátrány, az a 3. és 5. pontnál előny. Az van ugyanis, hogy az egyén véleményét nem hűen tükröző, vagy korrekciós szavazatok ellen a legjobb és egyben automatikus védelem a rendelkezésre álló szavazatok nagy száma.

Az 50%:50% (látogatók:zsűritagok) típusú súlyozás a fentiekben leírt okok miatt nem feltétlenül reprezentatív mintát biztosít. A 70%:30% súlyozás talán jobban megjelenítené a valós véleményeket, bár a nem egyenlőségen alapú súlyozás eredményezheti a szavazási hajlandóság csökkenését is. Nem szeretünk egyenlőtlen pozicióból startolni. Inkább nem vágunk bele valamibe.

Amennyiben  azt is figyelembe veszem, hogy a zsűriben szintén emberek foglalnak helyet, még akár jó is lehet a fele-fele arány. Egyrészt a zsűri tud ellenpontozni, másrészt a zsűriben is előfordulhat a nem véleményt tükröző, hanem "büntető" vagy "jutalmazó" szavazat.

A fentieknek egy a tanúsága. Vélhetően a következő versenynél nem lesz előre tudható a verseny állása. Bár erről a szavazók tájékoztathatják egymást privát csatornákon is. Ezt még meg kell fontolni.

A jelenlegi versenyben ezen nem akarok változtatni. Mindenki számára egyforma lehetőségeket kell biztosítani a betekintésre és a szavazás egyéb körülményeire vonatkozóan. Már sokan leadták a szavazatukat az 50%:50% súlyozással, és ők már a szavazás előtt is tisztában voltak a pályázatok éppen aktuális értékelésével.
Az azonos körülmények pedig mindenkinek járnak.

Szólj hozzá!

Címkék: internet verseny csalás értékelés emberi tényező

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása